Aktuális

LIVES közlekedésbiztonsági kampány és figyelemfelkeltő ifjúsági kezdeményezés

SAM_0409

Egyesületünk, a Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület (PIHE) az Európai Bizottság „Youth in Action” (Fiatalok Lendületben) programjának támogatásával közlekedésbiztonsági kampányt és figyelemfelkeltő ifjúsági kezdeményezést szervezett. A LIVES nevű kezdeményezés egy európai rendezvénysorozat része, mely 6 kelet-európai országban folyik egy időben, minden országban több városban és helyszínen zajlanak az akciók.

Ezen akciók célja a közúti balesetek csökkentése, a fiatal generáció biztonságos közúti közlekedésének elősegítése.

Kezdeményezésünk során fel kívánjuk hívni a fiatalok figyelmét az alkoholfogyasztás és a közúti közlekedés balesetveszélyes együtthatójára.

Ezt különböző oktatási segédeszközökkel érjük el (alkoholos behatást szimuláló szemüvegekkel, számítógépes játékok, alkoholszonda, stb.) így informális tanulási módszerekkel a résztvevők önmagukat figyelmeztethetik a problémára.

A közlekedésbiztonsági kampánysorozat első hazai állomása Szatmárnémeti volt a Pártiumi Magyar Napok alatt, a második Nagyváradon szeptember 20-22.-e között a Gekko Pub-ban, míg a harmadik ugyancsak Nagyváradon a Lotus Centerben volt október 5.én.

A kampánysorozat eddigi állomásai igencsak sikeresnek mondhatóak mivel az érdeklődő közönség, melynek száma meghaladta a 300-at, igencsak receptív volt és nagy érdeklődéssel fogadta a szervezők által rendelkezésre bocsájtott eszközöket illetve a figyelemfelkeltő  információt. Sokan az érdeklődők közül ajándék fényvisszaverő mellényeket is kaptak, érdeklődésük és nézőpontjuk megfogalmazásáért hálául.

Híd – kezdeményezés és önkéntesség

HID - legujabb - sz

Program típusa: kampány és tevékenységsorozat

Időtartam: 2012. 07. 01. – 2012. 09. 30.

Helyszín: Tusnádfürdő, Kászon

A Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület egy olyan ifjúsági programot bonyolított le, mely révén az önkéntességet, mint társadalmi szerep vállalási formát népszerűsítette a fiatalok körében.
A program során informáltuk a fiatalokat az önkéntességről, lehetőségeiről, a fiatalok személyes és szociális fejlődésére és a közösségre valamint a társadalomra gyakorolt jótékony hatásáról.

A program két szakaszból tevődött össze:
– egy népszerűsítő kampányból
- egy 8 napos önkéntességi akcióból

A népszerűsítő kampány (2012. július – szeptember):

A kampány célja az volt, hogy népszerűsítsük az önkéntességet a fiatalok körében illetve hogy informáljuk őket e társadalmi szerepvállalási formáról, mely a szolidaritás-, a tolerancia- és az összetartozás érzésének eszköze.

A kampány főként online bontakozott ki. Első lépésben egy weboldalt illetve egy közösségi oldalt hoztunk létre a rendezvény számára, melyek információkat tartalmaznak a rendezvényről. Tevékenységsorozatunkat egyesületünk és partnerszervezeteink weboldalain is meghirdettük.

Programunkról olyan nagy hírportálok is beszámoltak, mint a Transindex illetve az Erdon.

Önkénteseink és partnerszervezeteink önkéntesei is a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretein belül népszerűsítették rendezvényünket, plakátokat elhelyezve, szórólapokat osztogatva illetve beszélgetve a programról az érdeklődőkkel.

Egyesületünk és partnerszervezeteink nyílt napokon népszerűsítették az önkéntességet illetve a 8 napos önkéntességi akciónkat. A fiatalok nagy érdeklődést mutattak az önkéntesség iránt, kíváncsiak voltak nemcsak jelen programunkra, hanem hosszú távú önkéntességi lehetőségekre is.

A 8 napos önkéntességi akció:

A 8 napos tevékenységsorozat során, mely 2012. szeptember 23.-30. között zajlott, a 60 résztvevő különböző non-formális tanulási és szabadidős tevékenységeket szervezett és bonyolított le a tusnádfürdői és kászoni gyerekotthonok lakói számára.

Mivel a gyerekotthonokban úgy ifjúkorúak (14-18), mint 14 év alatti gyerekek el vannak helyezve, a program mindkét korcsoport érdeklődési körét és személyiségfejlődési jellemzőit figyelembe véve volt kialakítva és lebonyolítva.

A 14 év felettiek számára olyan tevékenységek megszervezését tűztük ki célul, melyek esettől függően informálják (milyen képzések állnak rendelkezésükre, hogyan kereshetnek munkát), elrettentik (szenvedélybetegségek káros hatásai) vagy felkészítik (önéletrajz megírása, interjú) őket.

A résztvevők a 14-18. éves korosztály számára egészségügyi- és munkapiaci oktatói tevékenységeket szerveztek, melyek által próbálták felkészíteni őket a nagybetűs életre (drog prevenció, szenvedélybetegségek, munkakeresés, interjúfelkészítés, stb.).

A 14 év alattiak számára olyan programokat terveztünk, melyek során nemcsak játszhatnak, hanem a játék és szórakozás közben hasznos ismereteket sajátíthatnak el vagy/és különböző készségeket és képességeket fejleszthetnek.

A kicsiknek (14 év alattiak) kézműves (festés, arcfestés, rajzolás, kézimunka, stb.), játékos sport (zsákba futás, kötélhúzás, labdajátékok) és ismeretszerzési (földrajzi, történelmi) tevékenységeket szerveztünk.

Mindkét korcsoport közös ökológiai (szelektív hulladékgyűjtésre, újrahasznosításra nevelő) és egészséges életmódra ösztönző (sportolás, egészséges táplálkozás) programokon vett részt.

Rendezvényünk nagyon sikeresnek bizonyult, hiszen elértük az általunk kitűzött célokat és úgy a gyermekotthonok mint a résztvevő önkéntesek kifejezték óhajukat, hogy részt vehessenek hasonló programokon a jövőben is.

Ezen okoknál fogva jelen kezdeményezésünk a jövőben is folytatni szeretnénk új tevékenységekkel, újabb önkéntesek és gyerekotthonok bevonásával.

A program az Emberi Erőforrások Minisztérium és a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával, illetve a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósult meg.

FOR A BETTER FUTURE < RECYCLE

For a better future Recycle

Program típusa: 1.2. ifjúsági kezdeményezés

Időtartam: 2012. szeptember – 2013. március

Helyszín: Sepsiszentgyörgy, Unitárius Egyházközség, Kós Károly utca, 2. szám

Resztvevők: 13 fiatal

Fő-támogató: Európai Bizottság Fiatalok Lendületben Programja

A Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület 2012. szeptember és 2013. március között szervezi meg For a better future < recycle című ifjúsági kezdeményezését.

A kezdeményezés célja 13 sepsiszentgyörgyi fiatal bevonása különböző programok, akciók és foglalkozások szervezésébe  óvódások és iskolások számára. A tevékenységek két fő téma köré csoportosulnak: újrahasznosítás és egészséges életmód. Célunk motiválni a fiatalokat, hogy aktívan bekapcsolódjanak társadalmi-, oktatási- és ökológiai tevékenységekbe és kampányokba, aktív szerepet vállaljanak a társadalmi életben, ezáltal pedig felelősségteljes európai polgárokká váljanak.

A tevékenységek felölelnek kézműves műhelyeket (tárgyak készítése olyan újrahasznosítható hulladékokból, mint a műanyag palack vagy a kartondoboz, tárgyak készítése gyümölcsökből és zöldségekből), sportversenyeket, kirándulásokat, ismeretterjesztő kisfilm készítését és bemutatását a környezetről, oktatói játékokat, előadás előkészítést és bemutatást, főzőversenyt, stb.

Az újrahasznosítás témakörében, a megvalósított tevékenységek által (kézműves műhelyek, játékok, filmvetítés), arra szeretnénk ösztönözni a gyerekeket és fiatalokat, hogy „zöld” attitűdöt és életvitelt tanúsítsanak, illetve arra, hogy késztessék családtagjaikat és barátaikat is, hogy hasonlóképpen cselekedjenek. Azon tevékenységek révén, melyek az egészséges életmódot hirdetik (játékos sport tevékenységek, kézműves műhelyek, főzőverseny) arra szeretnénk ösztönözni a projekt célcsoportját, hogy egészségesen táplálkozzanak és rendszeresen sportoljanak.

A program során, minden hónap végén, kiállításokat fogunk szervezni, melyek keretén belül ki lesznek állítva azon tárgyak, melyeket a gyerekek készítettek a kézműves műhelyek alatt. A kiállításokat követően a tárgyakat  gyermekotthonok lakóinak juttatjuk el.

A program hozzájárul a fiatalok személyes és társadalmi fejlődéséhez. A fiataloknak lehetőségük nyílik olyan készségek és képességek fejlesztésére, melyeket a jövőben kamatoztathatnak (kreativitás, vállalkozói szellem, kezdeményezőkészség, digitális kompetenciák, szervezői- és együttműködő készség).

Reményeink szerint, ezen kezdeményezés által hozzájárulunk egy „zöldebb” közösség kialakításához, melyet foglalkoztatja az új generációk jövője és a környezet sorsa.

Várjuk olyan fiatalok jelentkezését, akik szívesen részt vennének szervezőként ezen tevékenységekben.

Ugyanakkor arra ösztönözzük a szülőket, hogy írassák be gyerekeiket a kézműves műhelyekbe, mivel ezen foglalkozások kiváló lehetőséget nyújtanak a gyerekek számára, hogy fejlesszék kreativitásukat, hogy „zöldebbé” váljanak és hogy barátságokat kössenek.

További információk elérhetők a kezdeményezés blogján, www.recycle.pihe.ro, vagy a 0742.040.560 telefonszámon.

Híd Partium és Székelyföld között

untitled

Szeretnél önkéntes akcióban részt venni?
Szeretnél egy hetet a vakációdból/szabadidődből hasznosan eltölteni?
Szeretnél hátrányos helyzetű gyerekeken segíteni?
Szeretnél aktív társadalmi szerepet vállalni?

Akkor jelentkezz!

Mire?
Egy 8 napig tartó önkéntességi programra, mely Székelyföldön fog megrendezésre kerülni.

Miért?
A 8 napos tevékenységsorozat alatt lehetőséged nyílik különböző non-formális tanulási- és szabadidős tevékenységeket szervezni és lebonyolítani hátrányos helyzetű gyerekek számára.

Milyen tevékenységeken vehetsz részt/szervezhetsz?
Ökológiai, ismeretátadó (történelem, földrajz, EU), kézműves, egészségügyi felvilágosítói és munkapiaci felkészítői tevékenységeken.

Mikor?
2012. szeptember 23.-30. között.

Mi a jelentkezésed feltétele?
Nyitott, proaktív személyiség vagy, szeretsz gyerekekkel foglalkozni, nem riadsz vissza a kihívásoktól, szeretsz csapatban dolgozni, ugyanakkor kezdeményező és kreatív vagy?
Akkor te vagy a megfelelő jelentkező!

Miért jelentkezz?
A program során lehetőséged nyílik a személyes és szociális fejlődésre, barátságokat köthetsz, hasznosan tölthetsz el egy hetet a szabadidődből. Ha szociális munka szakirányon folytatod tanulmányaid, ez a 8 napos program hasznos szakmai gyakorlatként szolgálhat számodra.

Hogyan jelentkezz?
Ha a fentiek felkeltették érdeklődésed, küldd el önéletrajzod illetve motivációs leveled a hr@pihe.ro email címre. Leveledben indokold meg mért szeretnél részt venni önkéntességi programunkon, hogy bizonyosodjunk meg arról, hogy te vagy a megfelelő önkéntes jelölt!

További információkat találsz itt: www.facebook.com/hidpartiumesszekelyfoldkozott. Kérdéseid várjuk a hr@pihe.ro email címre.

A program a Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.

Debreceni szakmai gyakorlat pályakezdő egészségügyi asszisztenseknek, a pályázat folytatódik

A nagyváradi Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület (PIHE), az Egész életen át tartó tanulás programhoz tartozó Leonardo da Vinci alprogram keretében, meghirdeti Szakmai felkészítés kezdő nővéreknek Debrecenben című pályázatának folytatását.

Célja 12 fiatal számára szakmai gyakorlatot biztosítani az egészségügyi asszisztencia terén. A szakmai gyakorlatra a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrumában kerül sor, kórház mely igazán komoly felszereléssel, több mint 4000 alkalmazottal, híres orvosokkal és számos kiemelkedő eredménnyel rendelkezik a pedagógia, tudomány és egészségügy terén. A szakmai gyakorlat 16 hétig (2012. szeptember 2. – 2012. December 23.) tartó képzésből áll.

A projekt célszemélyei orvostudományi szakirányon (nővérek, ápolók) végzett munkanélküliek, vagy frissen végzett diákok, hallgatók, akiknek még nem sikerült végzettségüknek megfelelő munkahelyet találniuk.

Az eddigi tapasztalataink alapján elmondhatjuk, hogy a résztvevők nagyon elégedettek voltak, úgy a pályázat színhelyével, mint a felszereléssel (gépek, egészségügyi eszközök, védőfelszerelés), az elsajátított ismeretekkel, a megszerzett tapasztalattal. Ezen tényezők versenyképessé teszik majd őket egy állás megszerzésére az egészségügyi rendszerben, mint ahogy erre több példát is fel tudunk mutatni.

Akik jelentkezni szeretnének, három szakirány közül választhatnak: érzéstelenítés-intenzív terápia, sebészet, szülészet-nőgyógyászat.

A képzés végén minden résztvevő az Európai Unió teljes területén elismert Europass Mobility nevű oklevélben fog részesülni.

A projekt kezdeményezője és lebonyolítója a Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület, magyarországi partnere a Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület. A képzés költségeit a Európai Bizottság fedezi, a román nemzeti ügynökségen keresztül (ANPCDEFP).

Az étkezés, szállás, szállítás (helyi és nemzetközi) költségeit a projekt költségvetéséből biztosítjuk, emellett minden résztvevő havi 150 Eurós költőpénzt fog kapni.

Elvárások:

- Magyar és angol nyelv ismerete társalgási szinten

- Egészségügyi végzettség

- A résztvevői szerződés elfogadása és betartása

Jelentkezni a formanyomtatvány, valamint önéletrajz kitöltésével lehet.

Jelentkezési határidő: 2012. augusztus 11, vasárnap éjfél.

További információk: office@pihe.ro, +40752-243.538. Információk a programról elérhetőek a www.llp-ro.ro weboldalon.

Újabb pályázati lehetőség debreceni szakmai gyakorlaton való részvételre pályakezdő egészségügyi asszisztenseknek

A nagyváradi Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület (PIHE) az Egész életen át tartó tanulás programhoz tartozó Leonardo da Vinci program keretében Szakmai felkészítés kezdő nővéreknek Debrecenben címmel pályázatot hirdet.

Célja 12 fiatal számára szakmai gyakorlatot biztosítani az egészségügyi asszisztencia terén. A szakmai gyakorlatra a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrumában kerül sor. A szakmai gyakorlat 16 hétig (2012. május 28.–szeptember 16.) tartó képzésből áll.

A projekt célszemélyei orvostudományi szakirányon (nővérek, ápolók) végzett munkanélküliek, vagy frissen végzett egyetemisták, akiknek még nem sikerült végzettségüknek megfelelő munkahelyet találniuk.

A 16 hét során a résztvevőknek lehetőségük lesz megismerni az egészségügyi rendszer új fejlesztéseit, és az így elsajátított készségek, eljárások és ismeretek lehetővé teszik, hogy versenyképesen tudjanak majd jelentkezni egy, az egészségügyben felkínált munkahelyre.

Akik jelentkezni szeretnének, három szakirány közül választhatnak: érzéstelenítés-intenzív terápia, sebészet, szülészet-nőgyógyászat.

A képzés végén minden résztvevő az Európai Unió teljes területén elismert Europass Mobility nevű oklevelet fog kapni.

A projekt kezdeményezője és lebonyolítója a Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület, magyarországi partner a Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület. A képzés költségeit a Európai Bizottság támogatja a román nemzeti ügynökségen keresztül (ANPCDEFP).

Az étkezés, szállás, szállítás (helyi és nemzetközi) költségeit a projekt költségvetéséből biztosítjuk, e mellett minden résztvevő havi 150 Eurós költőpénzt fog kapni.

Elvárások:

- Magyar és angol nyelv ismerete társalgási szinten

- Egészségügyi végzettség

- A résztvevői szerződés elfogadása és betartása

Jelentkezni a formanyomtatvány, valamint önéletrajz kitöltésével lehet.

Jelentkezési határidő: 2012. április 20., éjfél.

További információk: office@pihe.ro, +40752-243.538. Információk a programról elérhetőek a www.llp-ro.ro weboldalon.

Debreceni szakmai gyakorlaton való részvételi lehetőség pályakezdő egészségügyi asszisztenseknek

A nagyváradi Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület (PIHE) az Egész életen át tartó tanulás programhoz tartozó Leonardo da Vinci program keretében Szakmai felkészítés kezdő nővéreknek Debrecenben címmel pályázatot hirdet.

Célja 10 fiatal számára szakmai gyakorlatot biztosítani az egészségügyi asszisztencia terén. A szakmai gyakorlatra a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrumában kerül sor. A szakmai gyakorlat 16 hétig (2012. január 09.–árpilis 29.) tartó képzésből áll.

A projekt célszemélyei orvostudományi szakirányon (nővérek, ápolók) végzett munkanélküliek, vagy frissen végzett egyetemisták, akiknek még nem sikerült végzettségüknek megfelelő munkahelyet találniuk.

A 16 hét során a résztvevőknek lehetőségük lesz megismerni az egészségügyi rendszer új fejlesztéseit, és az így elsajátított készségek, eljárások és ismeretek lehetővé teszik, hogy versenyképesen tudjanak majd jelentkezni egy, az egészségügyben felkínált munkahelyre.

Akik jelentkezni szeretnének, három szakirány közül választhatnak: érzéstelenítés-intenzív terápia, sebészet, szülészet-nőgyógyászat.

A képzés végén minden résztvevő az Európai Unió teljes területén elismert Europass Mobility nevű oklevelet fog kapni.

A projekt kezdeményezője és lebonyolítója a Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület, magyarországi partner a Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület. A szakmai képzés helyszíne pedig a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrum. A képzés költségeit a Európai Bizottság támogatja a román nemzeti ügynökségen keresztül (ANPCDEFP).

Az étkezés, szállás, szállítás (helyi és nemzetközi) költségeit a projekt költségvetéséből biztosítjuk, e mellett minden résztvevő havi 150 Eurós költőpénzt fog kapni.

Elvárások:

- Magyar és angol nyelv ismerete társalgási szinten

- Egészségügyi végzettség

- A résztvevői szerződés elfogadása és betartása

Jelentkezni az itt található formanyomtatvány, valamint önéletrajz kitöltésével lehet.

Jelentkezési határidő december 4., vasárnap éjfél.

További információk: office@pihe.ro,  +40752-243.538, www.llp-ro.ro.

ECOCITY

level

Program típusa: 1.1 Multilaterális Ifjúsági Csere

Időtartam: 14.05.2011 – 23.05.2011

Helyszín: Nagyvárad

Résztvevő országok: Románia, Magyarország, Spanyolország, Franciaország (6 résztvevő/ország)

Fő támogató: Agenţia Naţională pentru Programe Comunitare în Domeniul Educaţiei şi Formării Profesionale a Fiatalok Lendületben Program által

Az ifjúsági csere egy olyan globális problémára hívta fel a figyelmet, amely negatív hatással van a környezetre, az emberek életére és az új generációk jövőjére: a szemét problematikája. Ez a probléma az emberek attitűdje, viselkedése révén van megközelítve. A projekt fő célja az volt, hogy tudatosítsa a résztvevőkben és a helyi közösségben magatartásuk következményeit, arra ösztönözvén őket, hogy elítéljék a nem megfelelő viselkedésmódot és egy környezetbarát, “zöld” attitűdöt alakítsanak ki: ne dobják el a szemetet az utcán és a nem erre a célra kijelölt pontokon, újrahasznosítsanak, csökkentsék az általuk “termelt” szemét mennyiséget és próbálják a már hasztalannak tűnő tárgyakat újra hasznossá tenni. Az ifjúsági csere során a résztvevők egy kampányt terveztek, szerveztek és vezényeltek le, kampány, mely figyelemfelkeltő és informáló filmekből, plakátokból, szórólapokból és fényképekből állt.

A kampány napján a résztvevők több helyszínen mutatták be ezen figyelemfelkeltő anyagokat a helyi közösség számára: a város egyik forgalmas pontján, valamint a Szabadság Moziban, arra ösztönözvén őket, hogy újrahasznosítsanak, tudatosan vásároljanak és fogyasszanak.

A projekt hozzájárult a fiatalok személyes és szociális fejlődéséhez, ugyanakkor lehetővé tette az interkultúrális párbeszédet a résztvevők között valamint a résztvevők és a helyi közösség között.

Az ifjúsági csere programtervezete a non formális tanulás alapelveire épült, magába foglalva kerekasztal beszélgetéseket, brainstormingokat, kreatív tevékenységeket, workshopokat és terepmunkát. A Program során kerekasztal beszélgetésünk volt  a RER szemétszállító céggel, valamint ellátogattunk az ECO BIHOR céghez, a város szeméttelepén.

ECOCITY FILM

Three countries for voluntary spirit

Program típusa: 1.1 Trilaterális Ifjúsági Csere

Időtartam: 03.05.2011 – 11.05.2011

Helyszín: Tusnádfürdő

Résztvevő országok: Románia, Magyarország, Lengyelország (7-7 fő/ország)

Fő támogató: Agentia Nationala pentru Programe Comunitare in Domeniul Educatiei si Formarii Profesionale

Ezen trilaterális Ifjúsági cserén magyarországi és lengyel partnerszervezeteinkkel osztottuk meg tapasztalatainkat szociális munka, nem-formális oktatás, szabadidő tervezés és hátrányos helyzetű fiatalok megsegítése terén. Elméleti- és gyakorlati oldalról is vizsgáltuk a gyermekotthonokban, árvaházakban nevelkedő gyerekek és fiatalok társadalmi- és szociális integrációs lehetőségeit. Ezek mellett a fő téma még az interkulturális párbeszéd elősegítése volt, nem-formális keretek között.

Az egy hetes program során a résztvevők négy napot töltötek el a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központban, ahol az ott lakó gyermekek megismekredhettek különböző országok tradicionális táncaival, szokásaival résztvevőink segítségével. Ezen táncok mellett a gyermekek különféle workshopokon (kézműves foglalkozás, vetélkedők stb.) vehettek részt, melyeket a résztvevőink találtak ki és bonyolítottak le.

új önkéntesek “Living Cinema in Oradea”

Program típusa: 2-es Európai Önkéntes Szolgálat

Időtartam: 10.02.2011 – 10.08.2011

Helyszín: Nagyvárad és környéke

Februárjától a PIHE egyesület két új önkéntest fogadott akik az Európai Önkéntes Szolgálat keretén belül jöttek.

Marie Hand és David Bertin, mindketten Franciaországból, hat hónapot töltenek itt, és a nagyváradi és Nagyvárad környéki fiatalok számára szerveznek programokat.

« Régebbi