Debreceni szakmai gyakorlaton való részvételi lehetőség pályakezdő egészségügyi asszisztenseknek

A nagyváradi Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület (PIHE) az Egész életen át tartó tanulás programhoz tartozó Leonardo da Vinci program keretében Szakmai felkészítés kezdő nővéreknek Debrecenben címmel pályázatot hirdet.

Célja 10 fiatal számára szakmai gyakorlatot biztosítani az egészségügyi asszisztencia terén. A szakmai gyakorlatra a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrumában kerül sor. A szakmai gyakorlat 16 hétig (2012. január 09.–árpilis 29.) tartó képzésből áll.

A projekt célszemélyei orvostudományi szakirányon (nővérek, ápolók) végzett munkanélküliek, vagy frissen végzett egyetemisták, akiknek még nem sikerült végzettségüknek megfelelő munkahelyet találniuk.

A 16 hét során a résztvevőknek lehetőségük lesz megismerni az egészségügyi rendszer új fejlesztéseit, és az így elsajátított készségek, eljárások és ismeretek lehetővé teszik, hogy versenyképesen tudjanak majd jelentkezni egy, az egészségügyben felkínált munkahelyre.

Akik jelentkezni szeretnének, három szakirány közül választhatnak: érzéstelenítés-intenzív terápia, sebészet, szülészet-nőgyógyászat.

A képzés végén minden résztvevő az Európai Unió teljes területén elismert Europass Mobility nevű oklevelet fog kapni.

A projekt kezdeményezője és lebonyolítója a Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület, magyarországi partner a Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület. A szakmai képzés helyszíne pedig a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrum. A képzés költségeit a Európai Bizottság támogatja a román nemzeti ügynökségen keresztül (ANPCDEFP).

Az étkezés, szállás, szállítás (helyi és nemzetközi) költségeit a projekt költségvetéséből biztosítjuk, e mellett minden résztvevő havi 150 Eurós költőpénzt fog kapni.

Elvárások:

- Magyar és angol nyelv ismerete társalgási szinten

- Egészségügyi végzettség

- A résztvevői szerződés elfogadása és betartása

Jelentkezni az itt található formanyomtatvány, valamint önéletrajz kitöltésével lehet.

Jelentkezési határidő december 4., vasárnap éjfél.

További információk: office@pihe.ro,  +40752-243.538, www.llp-ro.ro.

Comments (50)

 

  1. … [Trackback] …

    [...] Find More Informations here: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  2. … [Trackback] …

    [...] Read More here: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  3. … [Trackback] …

    [...] Read More: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  4. … [Trackback] …

    [...] Read More Infos here: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  5. … [Trackback] …

    [...] Informations on that Topic: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  6. … [Trackback] …

    [...] Informations on that Topic: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  7. … [Trackback] …

    [...] There you will find 46071 more Infos: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  8. fastseo.ir says:

    … [Trackback] …

    [...] Read More here: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  9. … [Trackback] …

    [...] Informations on that Topic: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  10. … [Trackback] …

    [...] Read More here: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  11. foxden says:

    … [Trackback] …

    [...] There you will find 79769 more Infos: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  12. … [Trackback] …

    [...] Read More here: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  13. sekiz izle says:

    … [Trackback] …

    [...] Find More Informations here: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  14. sekis izle says:

    … [Trackback] …

    [...] Informations on that Topic: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  15. … [Trackback] …

    [...] There you will find 80312 more Infos: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  16. porno says:

    … [Trackback] …

    [...] There you will find 35896 more Infos: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  17. … [Trackback] …

    [...] Read More Infos here: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  18. … [Trackback] …

    [...] There you will find 77423 more Infos: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  19. … [Trackback] …

    [...] Informations on that Topic: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  20. … [Trackback] …

    [...] There you will find 41019 more Infos: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  21. … [Trackback] …

    [...] Read More here: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  22. anami sikin says:

    … [Trackback] …

    [...] Read More here: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  23. … [Trackback] …

    [...] Read More here: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  24. … [Trackback] …

    [...] Read More: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  25. … [Trackback] …

    [...] Read More: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  26. … [Trackback] …

    [...] Read More: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  27. … [Trackback] …

    [...] Read More here: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  28. … [Trackback] …

    [...] There you will find 36478 more Infos: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  29. … [Trackback] …

    [...] There you will find 93597 more Infos: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  30. … [Trackback] …

    [...] Read More here: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  31. … [Trackback] …

    [...] Read More: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  32. … [Trackback] …

    [...] Find More Informations here: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  33. … [Trackback] …

    [...] Informations on that Topic: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  34. … [Trackback] …

    [...] There you will find 31665 more Infos: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  35. good site says:

    … [Trackback] …

    [...] Informations on that Topic: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  36. … [Trackback] …

    [...] Read More: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  37. … [Trackback] …

    [...] Read More: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  38. … [Trackback] …

    [...] There you will find 33390 more Infos: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  39. … [Trackback] …

    [...] Read More here: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  40. … [Trackback] …

    [...] Read More here: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  41. … [Trackback] …

    [...] Read More Infos here: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  42. … [Trackback] …

    [...] There you will find 90587 more Infos: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  43. … [Trackback] …

    [...] There you will find 87437 more Infos: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  44. … [Trackback] …

    [...] Read More: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  45. … [Trackback] …

    [...] Read More here: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  46. … [Trackback] …

    [...] Read More: pihe.ro/hu/aktualis/debreceni-szakmai-gyakorlaton-valo-reszveteli-lehetoseg-palyakezdo-egeszsegugyi-asszisztenseknek [...] …

  47. Great News…

    This story was very interesting. Thank you….

  48. Payday Loans might be useful…

    I just want to say that payday loans might help in some dire financial situations….

  49. I am glad I found this website….

    This vebsite is very informative and provides usefull information….

  50. I love craigslist….

    Craigslit is a very informative website….

-->